Vannak helyek, ahová évente legalább egyszer érdemes ellátogatni. Ilyen Dobogókő alatt a Lukács-árok is. És mivel ebben az évben még nem romboltam végig rajta, elérkezettnek láttam az időt, hogy felfűzzem a hétvégi útvonaltervre. Az elejére hozzácsaptam egy Oszoly környéki felderítő járatot, a második felére a Spartacus-ösvényt, a végét pedig megspékeltem Vörös-kővel.

Csak azzal nem számoltam, hogy a 6-ról még indulás előtt 4-re redukálódott társaságunknak szinte már a Csobánkáig tartó első 10 km is majdhogynem beteszi a kaput. Feri hiába hajtogatta, hogy ő már ezer éve nem tekert hegyen és majd várjuk mindig meg, gyakorlatilag egész nap csak a hátát láttuk. A Z jelzésen a Kevély alatt elosonni sem volt egyszerű, de az Oszolyhoz vezető S még erre is rátett egy lapáttal. Ami pedig igazi serrenéssé tette már a túra elejét is, hogy nemcsak felfelé, hanem az S+-on lefelé is tolhattuk a bringákat.

Pont annyit kivett belőlünk, hogy a piroson a Tölgyikrekhez már csak nagy szenvedések árán értünk fel. Dobogókőig az S viszont nagyon jól ment, a Fagyoskatona utáni meredek és köves részeket is sikerült csont nélkül, egy szuszra kitekerni. Szóval szerintem megérdemeltem a Matyi büfében a maxi méretű zsíros kenyeret.

A Lukács-árok felé vezető leágazáshoz nem volt egyszerű eljutni, az S és P közös szakaszán, épp az elágazás előtt, három hatalmas kidőlt fán kellett átverekedni magunkat. Illetve az elsőt és az utolsót valahogy meg tudtuk kerülni, de a középső az mászós-rakosgatós-alatta átkúszós volt.

Az S felső szakasza szokás szerint sok volt a vízmosás és kő, a Rám-szakadék melletti rész volt az igazán élvezetes. Egy csapat kiscserkésztől még hangos buzdítást is kaptunk, mintha valami profi verseny véghajrájában szurkoltak volna.

Dömösről a Spartacus felé a Disznó-hegyen át vezetett volna az út, de a térképen jelzett ösvényt nem sikerült megtalálni. Viszont hogy ne a Prédikálószék alatti dózeren kelljen felmászni, elindultunk egy balra vezető útszerűségen, ami végigvezetett minket a hegyoldalban Visegrád felé. Útközben áthaladtunk egy volt katonai laktanyán, ami most vagy öregek otthona, vagy nem, de meglehetősen poszt-apokaliptikus, S.T.A.L.K.E.R. szerű hangulatot árasztott.

A felfedezéssel tovább próbálkoztunk, felmásztunk a lepencei aszfalttal valamelyest párhuzamos úton a ki-tudja-milyen-hegyre, de végül zsákutcába futottunk, egy C-verzió szerű, de még annyira sem járt ösvényre. Inkább visszafordultunk és alaposan megvágtuk a hátralévő távot.

A Z-n felmászni a Spartacushoz, majd onnan még vissza Pap-rétre és mindezt Vörös-kővel megfejelni már se időnk, se kedvünk nem volt, úgyhogy felbringáztunk aszfalton a Kisrigóhoz. A művelethez Ferinek mindössze 20 percre volt szüksége, Dawe is lenyomta 25 alatt, mi Lacival kerek 1 órát töltöttünk a cirka 200 m szint leküzdésével.

A Kisrigótól már adta magát az irány, lefelé a K-n Dömörkapuhoz, majd Szentendre és haza. A vége 86 km és 1650 m szint lett szűk 9 és fél óra alatt. A teljesítményünket nézve volt már rosszabb, lesz még jobb is. A túra viszont így is nagyon jó volt.

Képek szokás szerint a Google Photos-on, de sajnos ezúttal az Xperia Ray 6 megapixelével kell beérni.

Track: Garmin Connect

Táv: 86,39 km
Szint: 1653 m
Idő: 9:21 óra

2012. összes: 2216,46 km, 45080 m, 213:47 óra.