Már hetekkel ezelőtt tervezgettük Dobiékkal, hogy el kéne indulni, hiszen az útvonal a Bakony legszebb részeit érinti. De ahogy az lenni szokott, az utolsó napon szép sorban mindenki visszamondta ilyen-olyan indokkal. Én is erősen hezitáltam a dolgon, mivel a táv sem kevés, estére programunk is volt és a túra amúgy is 12-ére esett (rossz tapasztalataim vannak a 12-ékkel). Aztán este 10-kor végül kitaláltuk Hardhattal, hogy akkor mégis...
Éjfél elmúlt mire összekészítettem és kocsiba pakoltam minden cuccot, így öt órányi álmatlanság és forgolódás maradt a hajnali negyed hatos ébresztőig. Reggel csak magamra rántottam a ruhát, tettem egy gyors kitérőt a vizesblokk felé, majd kocsiba vágtam magam. Meglepően világos volt. Az elmaradt reggelit a budaörsi mekinél próbáltam pótolni, de mivel a mekkdrájvnál senki nem akart kiszolgálni vagy 2-3 percig, otthagytam őket (és a reggelimet). Negyed hatkor felvettem Hardhatot Törökbálinton és már húztunk is Veszprém felé. Kis intermezzo: a mobilos matrica vásárlás jól megszívatott minket (azaz Hardhatot). Két sms-t is küldött, amíg az érdi dombtetőn lévő lehajtóhoz értünk, de mivel addig egyikre sem jött válasz, biztos-ami-biztos alapon a Shell kúton vett a hagyományos módon egyet. Aztán abban a másodpercben, ahogy ismét felhajtottunk a pályára megjött mindkét visszaigazoló sms is - vagy 10-15 perccel az első elküldése után. Hát milyen sufni-tuning tákolmány rendszer ez? Hogy lehet ugyanarra a rendszámra, ugyanazon a napon három ugyanolyan matricát venni? Én Hardhat helyében simán megreklamálnám a két sms vásárlás árát. De nem is értem, min csodálkozom. Ez ma Magyarország. Na mindegy, nem ez a lényeg, irány Veszprém.
Egy-két perccel fél 8 után parkoltunk le, de már akkor hosszú sor kígyózott a happybike-os regisztációs sátor felé. Amíg én sorban álltam, Hardhat összedobta a bringákat. Egy utolsó csekkolás: bringák rendben, kulacsok feltöltve, kaja a hátizsákban, itiner kéznél. Go! Idő: 08:13.
Kis tanácstalankodással ugyan, de hamar kijutottunk Veszprémből, a Laczkó-forráshoz (2.EP) viszonylag gyorsan odaértünk (3,5km, 08:33). Ott aztán egy sporttársat követve megindultunk a forrás mellett fölfelé. Cirka 100 méter lázas mászás után egy kukoricamezőn találtuk magunkat, ahol is a srác megállt előttünk és mi meglepve tapasztaltuk, hogy ő nem is gázlózik. Kopp. Szerencsére elég jól útba igazított minket, így hamar újra a helyes csapáson találtuk magunkat. (Itt merült fel először, hogy tán jól jönne egy Bakony turistatérkép...)
A 3.EP-n (12,5km, 09:10) találkoztunk össze Csíz Tomiékkal, de ők ráérősebben mentek, így mi egy kulacstartó gyorsszerviz után már álltunk is tovább. Az első húzósabb emelkedő Herend után jött. Egy végeláthatatlanul hosszú, egyenes, közepesen meredek aszfaltcsík. Harminc fokban tekertünk fölfelé, lógott a nyelvünk és ömlött rólunk a víz. Aztán az aszfaltot elhagyva jópár kilométer porolás-pornyelés következett, az utolsó szakaszon igencsak élvezetes lejtőzéssel Fodor-tanyáig (4.EP: 27,5km, 10:00). A forrásból újratöltöttük a kulacsokat és némi technikai segítségnyújtás (mégiscsak jó, hogy volt nálam telópumpa) után toltuk is tovább. Királykapuhoz (5.EP: 38km, 11:00) ismét aszfalton értünk fel, de onnan már erdőben, majd murván folytattuk a völgyeket kerülgetve, kilométereken keresztül, sokat föl, kicsit le. A végére az élvezeti faktor javítása céljából jutott egy klassz lejtőzés, de a laza murvás talaj és az éles kanyarok nem épp ideális kombinációja miatt azért nagyon észnél kellett lenni. A 6.EP-nél (48,8km, 11:25) aztán vettem a fáradságot és beállítottam mindkét mostanra már idegesítően surrogó-cicergő féket. A fölfeléknél pszichésen erősen destruktívnak éreztem az általuk keltett folyamatos zajt, még ha ténylegesen nem is lassítottak számottevően (amiben azért nem vagyok olyan biztos). Benyomtunk 1-2 műzliszeletet, ettünk pár szem szőlőcukrot, feltöltöttük a kulacsokat és máris ott álltunk a nagy dilemma előtt: jobbra a 90km-es táv, balra a 130-as. Persze egyértelmű volt a döntés, hiába fenyegettek a már rutinos gázlózók a 10km hosszú mászással fel a Kőris-hegyre. És valóban, cirka 1,5km aszfaltos lejtőzés után, viszonylag váratlanul lefordultunk jobbra az erdőbe és az út szépen megindult fölfelé (51,2km, 12:00). Bő 450 méter szint megmászása következett, szerencsére jórészt erdőben, árnyékban. Csak az utolsó 2-3km-en tértünk rá a radarállomáshoz vezető aszfaltra. Lehet, hogy csak azért, mert nagyon durvának harangozták be, de szerintem az egész nem volt olyan vészes. Nagyjából mintha Dömörkaputól Prédikálószékre mennénk. Csak épp fordított talajviszonyokkal. Hardhaton azért látszott, hogy eléggé elkészült a végére (7.EP: 59km, 13:10).
A Kőris-hegyről a vinyei Pokol-csárdáig (8.EP) szinte végig lefelé csurogtunk. Először az aszfalton, majd az erdőben az S jelzésen, a Hódos-ér völgyében. Vinyén (77,8km, 14:15) ismét csak egy rövid pauzát tartottunk (egy szendvics erejéig), aztán nekivágtunk a Cuha-völgyének. Legnagyobb bánatomra a gázlókat már az elején letudtuk, a festői völgyet magunk mögött hagyva ismét egy széles, murvás erdészeti úton kaptathattunk fölfelé, hogy aztán egy hatalmas búzamezőt átszelve Porvára jussunk. Innen gyakorlatilag egy hurkot bezárva visszakapaszkodtunk a Kőris-hegyről levezető műút alsó elágazásáig, ahonnan közel 10km-et gurultunk az aszfalton lefelé Bakonybélig, a 9.EP-hez (104km, 16:22). Ezen a szakaszon az egyetlen izgalmas dolog az volt, amikor még fent az elágazás előtt az út melletti árok hegy felőli oldalán, tőlünk alig pár méterre egy fiatal őz tűnt fel pár másodpercre. Semmi több.
Bakonybélt elhagyva aztán 7km-en keresztül ismét a murváé és a mászásé volt a főszerep. Szerintem durvább volt, mint felmászni a Kőris-hegyre. Egyrészt mert már jóval fáradtabbak voltunk, másrészt a talaj is kövesebb, lazább, nehezebben járható. Harmadrészt pedig azért, mert szinte egy fia árnyék sem volt egész végig. A nap meg persze még tűzött teljes erőből. A végén már elegem volt, muszáj volt ennem pár falatot. Letelepedtünk egy farakás mellé, amin legnagyobb meglepetésemre egy egész csapat havasi cincér tanyázott. Nagyon jópofa bogarak. Az 5-10 perc szusszanás elég volt ahhoz, hogy kicsit visszatérjen a lábamba az élet. Visszaültünk a lovakra és az addig előttünk várakozó kanyart bevéve meglepetten tapasztaltuk, hogy alig 50 méterre ott volt a hegy-tető és a frissítőpont (115,5km, 17:52). Lefelé a túra legjobb lejtőzős szakasza következett (hajszállal megelőzve a "Fodor-tanyára porolós"-t). Sajnos ez sem volt túl hosszú, de legalább annál élvezetesebb. Hárskútról aztán kis mászást követően még döngettünk egy hatalmasat Márkóig az aszfalton, majd a Márkói malomtól (9.EP: 129,8km, 18:30) visszaevickéltünk Veszprémbe (138,5km, 19:09). A célban a szervezők (R. Peti és Szabinka) gratulációja mellett emléklapot és kitűzőt is kaptunk.
A legelső laczkó-forrási malőrtől eltekintve térkép nélkül sem tévedtünk el sehol (legfeljebb időnként elbizonytalanodtunk egy kicsit), ami a szervezők munkáját dícséri. És persze a jó szemünket, amivel mindig észrevettük az aszfaltra, fákra festett hatalmas "G" betűket.
Klassz túra volt, szép tájakon, de bringás szemszögből nézve kicsit egyhangú volt a terep (döntő részt széles murva, illetve aszfalt). Egy-két rövidebb technikás szakasz (akár fel, akár le) igazán fel tudta volna dobni az útvonalat. Azért jövőre megint megpróbáljuk! (Térképpel)
Képek itt: Google Photos
Táv: 137,7 km
Szint: 1915 m
Idő: 10:56 óó:pp
