Serrenések

Samorost és a Serrenők serrenései

Visegrádi lámpázós

2011. szeptember 03. 23:59 - Samorost

A BEAC előtti lámpapróbára most hétvégén kerítettünk sort, bg_ és Gabi mellé csatlakozott Ködmön és AJ is. Célterület a Visegrádi-hegység volt, a BEAC ide eső szakaszainak bejárásával. Hogy biztosan tekerjünk sötétben is, délután 1 órára beszéltük meg a találkozót a Megyeri-híd budai oldalán.

Ködmön rögtön azzal indított, hogy a hátsó fékével valami probléma van, mert egyáltalán nem fog. Kicsit jobban szemügyre véve a hátsó féket, ki is derült mi a hiba oka: hiányzott a fékbetét a fékből. Hogy hogyan sikerült elhagyni, az nem derült ki (túl sok volt a sör és a kiesett másfél óra csak egy nagy fehér folt volt), de ha már az AM Bringa épp útba esett, megpróbáltuk pótolni az eltűnt alkatrészeket. Vett is Ködmön Deore betétet a Deore fékbe, de sehogy sem sikerült belevarázsolni. Miután Gabi sem tudta belegózni, nagy nehezen rájöttünk, hogy Ködmönnek valami régebbi Deore féke van, amihez más (épp nem kapható) betét kell. Ködmönt a féktelenség nem rettentette el az túrától, végülis egy szem első fék is sok mindenre elég.

Az Oszoly-csúcsig nem is nagyon kellett használnia, jórészt felfelé mentünk. Lefelé Csobánkára az S+-on már érdekesebb volt, de megoldotta azt is. Ezután jött a BEAC-os szakasz, Csobánkáról Lajos-forráshoz. Én a Z+-on felfelé eléggé lekókadtam, a nyergen sem találtam a jó pozíciót. A Karolina-árok előtt meg is álltam nyerget igazítani, a többiek addig szépen felmentek a P+-on. bg_ végig ki is tekerte, ami nem kis teljesítmény.

Lajos-forrástól a sárgán indultunk el, aztán a Duna maratonos dózerúton gurultunk le a dömörkapui aszfaltig. Ha már rátértünk az aszfaltra, ezen mentünk fel a Kisrigóig. Ködmönt itt elcsábította a palacsinta, nem jött velünk tovább. Négyen folytattuk a K-n Pap-rét felé. Az első nagyon meredek néhány méter kivételével bg_ itt is mindent kitekert, ma nem volt neki akadály.

Pap-rétről a Vízverés-nyergén át hamar a Barát-halmon találtuk magunkat. Pár percet elücsörögtünk élvezve az elénk táruló látványt, aztán legurultunk a Fellegvárhoz. Nem csak én voltam már baromi éhes, a többiek is betoltak 1-1 hamburgert. AJ-t itt már várta az asszony (ő aszfalton tekert ki idáig), tovább már ő sem jött velünk.

bg_-vel és Gabival hamar lezúztunk a K-n Visegrádra, majd fel a még mindig marha meredek P3-on a Spartacus-ösvényhez. Az ösvény Visegrád felől végig emelkedik a Jenő-kunyhóig, de az egyetlen problémás rész a szokásos omlós hegyoldal volt. Itt tolni is kellett egy darabon. A Jenő-kunyhótól már naplementében indultunk neki a Spartacus felső szakaszának. Itt is csak suvadásos rész és az utána következő kb. 200 méteres szakasz volt tekerhetetlen.

Pilisszentlászlóra épp a tervezett időpontban, este 8 előtt pár perccel értünk be. Viszont Gabinak és nekem is ehetnékünk volt, ezért Ködmönt követve beültünk mi is a Kisrigóba egy túrós-vaníliaöntetes palacsintára. És felszereltük a lámpákat is.

Dobogókő felé a P3-at terveztük, de menet közben úgy döntöttünk, hogy inkább végig a dózerúton megyünk. A Magicshine és Gabi ikerreflektorainak fényénél lefelé is szinte nappali tempót tudtunk menni. Csak bg_ szívott a miénkhez képest hurka LED-es lámpáival. Dobogókőre szépen feltoltuk a P3-on a bringákat, közben engem másodszor találtak meg jókora lódarazsak. Mágnesként jöttek a fényre, úgyhogy egy rövid darabon jobbnak láttam inkább lekapcsolt lámpával botorkálni a sötétben.

Dobogókőn csak vizet tankoltunk, aztán indultunk is a sárgán Lajos-forrás felé. A Fagyoskatonától a dózerúton mentünk végig, az S-t többször keresztezve, egészen a Tölgyikrekig.

A Tölgyikrek és Lajos-forrás között aztán annyira ragaszkodtunk a dózerhez, hogy sikerült elvétenünk kétszer is az utat. Jó lesz, ha a BEAC-on kicsit jobban figyelünk majd, igaz remélhetőleg itt még épp világos lesz.

Lajos-forrástól is dózereztünk a sárgán, majd annak folytatásán le Pomázra. Fél 12-re értünk le a faluba. Nekem még egy fél óra, Gabiéknak inkább egy volt hazáig. Nekik valószínűleg nem fog komolyabb problémát okozni a BEAC, én azért eléggé elfáradtam ettől a túrától is. De majd a BEAC-ot komótosra veszem (ahogy szoktam).

Képek: Google Photos

Track: Garmin Connect

Táv: 102,37 km
Szint: 2234 m
Idő: 11:11 óra

2011. összes: 2771,66 km, 63251 m, 281:31 óra.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://samorost.blog.hu/api/trackback/id/tr103211028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása