Épp 1 hónap van hátra a BEAC-ig, időszerű volt felmérni a börzsönyi útviszonyokat, a borítékolható (pénteken egész nap esett) újabb sárdagasztás ellenére is. Az autókat Verőcén tettük le, innen indultunk négyen Magyarkút felé. Magyarkútra érve a fáradtolaj össznépi leengedése után megkerestük a K jelzést a patak innenső oldalán (nem mentünk át az Irma-forráshoz) és rögtön az első emelkedővel neki is kezdtünk a sárdagasztásnak. És ezt a tevékenységet folyamatosan végeztük nagyjából Nógrádig.
Nógrádra 1:45 óra alatt értünk át, ami az 55 perces "szintidő" majdnem duplája. A sok tolás és sárvakarás ennyivel dobta meg a menetidőnket. Ültünk még jó negyed órát a forrásnál, aztán nagy keservesen nekiveselkedtünk a Foltán-kereszthez vezető út leküzdésének. Sár itt is volt, leginkább az alsó részeken, de ez már végig tekerhető volt. Én ellenben kaptam egy defektet útközben, majd miután a kerék kész lett és a lyukas belsőt is megfoltoztuk, állítottunk az első féknyergemen is. Zsozsó kiszúrta, hogy enyhén beleér egy helyen a tárcsa a féknyeregbe, ezért az imbuszcsavarok alátéteit áttettem a külső oldalról a féknyereg és a fékadapter közé. Ezzel el is ment újabb 45 perc.
A Saj-kút utáni köves, meredek emelkedőt jórészt toltam, de nem csak az erő hiánya miatt. A kistányér állandóan felkapta a sárba burkolt láncot, így folyamatos tekerésnek esélye sem volt. Pedig most egy rövid szakasz kivételével szinte végig járható az út felfelé. Nem is bírtam cérnával a lánc mizériát, félúton mérgemben bevágtam a bozótosba a bringát, majd nekiálltam kipucolni a láncot és környékét. A lánctányérokról, váltókról lekapargattam annyi sarat, amennyit csak tudtam, utána pedig addig nyomtam a láncra a WD40-et, amíg elő nem tűnt a barna kosztenger alól lánc fémes csillogása. A többit már elintézte magának menet közben a hajtáslánc. A Foltánhoz csillogóan tiszta lánccal értem fel, nyeregben. A többiek egy halom farönkön sütkérezve várták, hogy befussak. Persze továbbindulni nem volt nagy kedvük, így még vagy negyed órát én is ejtőztem itt.
A Foltántól a K helyett a Px-en indultunk el, ami közvetlenül a Csóványos alatt csatlakozik vissza a K-ba. A Csóványosnak tolva indultam neki, de annyira nem voltam fáradt sem és a terep sem tűnt járhatatlannak, így végül Gabi után én is nekiálltam feltekerni.
A csúcson nem időztünk szinte semmit. Lefelé meglepő módon egész jól lehetett haladni, a kissé sáros talaj és a nedves kövek nem okoztak túl sok problémát, de a nedves gyökereken áthajtással azért kellett vigyázni. A Nagy-Hideg-hegyre a nem épp porszáraz utakon is átértünk 35 perc alatt. Itt aztán újabb hosszú (35 perces) pihenőt iktattunk be, Zsozsó és én lenyomtunk egy jó adag juhtúrós sztrapacskát, ami kimondhatatlanul jól esett.
Az Inóci-vágással már előre rémisztgettük Rossit és Zsozsót, de a jelen állapotok gondoskodtak arról, hogy ne legyen túl parás az ereszkedés. Jópár kidőlt fán kellett ártmászni lefelé menet. Rossi az elején még be is defektelt (újabb 25 perc kényszerpihenő). Utána meg bringát cseréltünk, hogy kapjon egy kis ízelítőt tárcsafékből és össztelóból. Én kicsit be voltam tojva az ő bringáján, mert a pedálja elég szorosra van állítva, így a fél méter mély vízmosásokkal tarkított köves lefelén nem igazán éreztem biztonságosnak a haladást (illetve hirtelen megálllást).
Kóspallag után Zsozsó lelécelt, Törökmezőre már csak hárman mentünk át. Újabb negyed órás evés-ivás után estünk neki a Hegyes-tetőre vezető - normál esetben - egy órás útnak. A "nagy kedvenc" elkerített részen - hiába rövid szakasz - megszámlálhatatlanul sok tüskés bokor szaggatta rólunk a ruhát és a bőrt. Rajtam nagy szerencsémre hosszú ujjú felső volt, de időnként én is sziszegtem rendesen. A vérveszteséget minimalizálandó a bringát magam előtt hátsó keréken tolva, pajzsként használva haladtam előre. Csak 10 perc ez a szakasz, de egy örökkévalóságnak tűnt.
Hegyes-tetőre 57 perc alatt értünk át Törökmezőről, ami egyáltalán nem rossz idő még normál BEAC norma szerint sem. Felérve én még arra is vettem a fáradságot, hogy felcaplassak a kilátó tetejére körülnézni. Gabi és Rossi inkább lent maradtak.
Lefelé Nagymarosra végig a kéken mentünk. És nem is volt semmi hiba az útban. A hegyoldalban traverzálós szűk ösvény is korrektül meg lett csinálva, szinte végig nyeregben lehet maradni rajta. Aztán a nagy száguldozós katlanos második szakasz sem volt rossz, habár elég vizes volt. Szárazon azért jobb. Nem is mentünk be a katlanba, hanem ahol lehetett, felmentünk a mellette futó gerincre. Ennek meg is lett az eredménye. Először úgy rászaladtam Gabira, hogy hajszál híján (de tényleg max 2 centin múlt) Viktor-effekt lett belőle. Aztán pár méterrel arrébb a gerincről pár gyökéren keresztül muszáj volt lemenni a katlanba, de Gabi megakadt előttem az egyik gyökérben és egy hatalmasat perecelt fejjel előre. Mellette meg ott volt a cirka 5 méter mély árok. Nagy mázli, hogy nem esett bele. Meg az is nagy mázli, hogy én úgy ki tudtam őt kerülni, hogy nem pereceltem a nyársként kiálló másik nagy fagyökéren. És még ezekkel a szép manőverekkel együtt is lent voltunk a nagymarosi révnél 25 perc alatt.
A bringaúton visszafelé Verőcére csak két említésre méltó esemény történt. Az egyik, hogy Nagymaroson a bringaút vagy 150 méteren 15-20 centivel a Duna vízszintje alatt haladt. De legalább lemostuk a bringákat valamelyest. A másik, hogy Kismaroson Rossi megtalált egy 80-as, rozsdás szöget, így még szereltünk a túra végén is egyet.
Ha a BEAC szempontjából nézem a mai teljesítményünket, azt kell mondjam, hogy sárban nem lenne nagy élmény letekerni. Jó lenne száraz utakon, napsütésben és kellemes esti melegben végigmenni harmadszor is. Útközben filóztunk rajta, hogy a 12-13 potenciális jelentkezőből hányan leszünk ott a rajtnál szeptemberben. Ezt már tavaly és tavalyelőtt is eljátszottuk, előtte nagy volt a lelkesedés, de Magyarkútra mindkétszer erősen megcsappant társasággal érkeztünk. Szerintem most sem lesz ez másképp, de ne legyen igazam!
Képek: BEAC börzsönyi rész bejárása
Track: Garmin Connect
Táv: 60,15 km
Szint: 1865 m
Idő: 10:12 óra
2010. összes: 1610,33 km, 34274 m, 197:23 óra.
