Azt hiszem, a mai túra fényében érdemes újragondolni a BEAC-on való indulást...
A budai oldalt elég jól ismerjük, de a börzsönyi részt most sikerült először teljes egészében bejárni. Az előzetes időkalkuláció többé-kevésbé megállja a helyét annak ellenére, hogy a tervezett 6 órába nem fértünk bele: 7:15 alatt jutottunk el Magyarkútról Nagymarosra. Viszont ha levonjuk a "felesleges" állásidőket, lazán a 6 órás szintidőn belül vagyunk. Csak hát akkor nem jut idő az útszéli szederbokrokról csemegézni, kétszer-háromszor kényelmesen eleszegetni-iszogatni, a bringák finombeállításával pepecselgetni, sem az útszéli partoldalba beperecelni. (Igen, ez utóbbi mutatványt én adtam elő!) Viszont legnagyobb meglepetésünkre a tíz kerékre egyetlenegy defekt sem jutott a 47 (összesen közel 60) km-en.
Ami az útvonalat illeti, Magyarkúttól Nógrádig viszonylag laza a terep, durván 300m szint jut 9km-re, három nagyobb emelkedővel. Az első rögtön Magyarkút után, aztán 2km lazítás után a következő. Az utolsót már közvetlenül Nógrád előtt, egy nagyon zúzós lejtőzés után kapjuk, de erre feltekerni igazából egyáltalán nem vészes.
Nógrád után a Csóványos (és előtte a Foltán-kereszt) vár minket nagy szeretettel és még annál is nagyobb szintemelkedéssel. 11km-en 775m szintet kell bezsebelni, ami akár még emészthetőnek is tűnhet, de ebből az utolsó szűk 5km-re jut 590m. A Foltán-keresztig a terep adottságai miatt (értsd: meredek, szűk, dzsindzsás, köves) sokszor csak tolva lehet haladni. Terekrés szóba sem jön. Belegondolni sem érdemes, hogy milyen lenne pár nap esőt követően... Viszont a Csóványosig ezután már csak két (egy rövid és egy hosszabb), viszonylag jól járható (már ha bírjuk még erővel - én ki voltam purcanva) emelkedő van hátra.
A Csóványos - Nagy-Hideg-hegy szakasz némileg csalódást keltő volt, az alig 3km megtételéhez bő fél órára volt szükségünk. Persze nem véletlenül. A nehéz terep miatt lefelé sem lehet sehol sem rendesen megereszteni és fölfelé is le kell gyűrni 135m szintet. Kereken négy óra volt az út Magyarkúttól a Nagy-Hideg-hegyig, ami a teljes távnak épp a fele (23km), szintben pedig közel a 70%-a (1260m).
A következő 6km Kóspallagig a legzúzósabb része az útvonalnak, 560m-t ereszkedtünk 25 perc alatt. Persze lehetett volna ez az idő kevesebb is, de a méretes kövek és az úton keresztül-kasul rohangászó mély vízmosások nem nagyon engedtek 30-35km/h fölötti tempót sehol sem. Én így is pereceltem egy szépet. Egy "sávváltásnál" egy hupli megdobta az első kereket, amit nem tudtam rendesen összeszedni és térddel-könyökkel az útmenti puha földkupacban landoltam. Szerencsére a bő 30-as tempóról szinte teljesen lelassultam addigra, így egy karcolás nélkül úsztam meg az esést. Amekkora kövek vannak az úton arrafelé, sokkal rosszabbul is járhattam volna.
A kisinóci turistaháztól laza gurulás Kóspallagon keresztül az aszfalton, majd egy rövidke emelkedőt leküzdve (immár erdőben), a Békás-réten keresztül legurulunk Török-mező alá. A turistaházig újabb 85 méterrel gyarapítjuk a begyűjtött szinteket. Eddig szumma 37,5km és 1400m szint jött össze.
Török-mezőtől egy rövid darabon lefelé vezet a K jelzés (az elején a P-vel együtt), hogy aztán a Z+ jelzés leágazásától meginduljon ismét felfelé. Rögtön az elején, két vadkerítés között olyan bozótharcba keveredtünk, hogy a túlélés csak egy hajszálon múlt. Ha épp nem a csalán csípett minket vörösre jobbról-balról, akkor tutira valami tüskés bokor vette a vérünket és szaggatta a ruháinkat. Mindehhez 200méter hosszon 75 méter szint párosult. Ez a rész még gyalog is alig járható, bringával teljesen reménytelen küzdelem. Ezután Köves-mezőig már viszonylag emészthető a terep, főleg ha az aszfaltot választjuk. Igazából bringás szemszögből ésszerűbb választás lenne Török-mezőtől (sőt, már Kóspallagtól) végig az aszfalton (a kék bringás jelzésen) feljönni. Köves-mezőről enyhe emelkedővel indítottunk, de a hegyes-tetői Julianus barát kilátóhoz már szigorúan tolóüzemben szenvedtünk fel. Biztos van olyan bringás, aki 200 méteres szakaszon 100 méter szintet tekerve tud megtenni, de mi nem ezek közé tartozunk.
A kilátótól lefelé kipróbáltuk a K folytatását Nagymaros felé, de egyszerűbbnek és gyorsabbnak tűnik visszamenni ott, ahol feljöttünk, majd valamelyik erdészeti úton visszacsatlakozni a Nagymarosra vezető K jelzésre. Vagy esetleg az S-en legurulni. A közvetlenül Nagymarosra vezető K ugyanis olyan meredek hegyoldalban, olyan keskeny és folyamatosan kifelé dőlő ösvényen kerül vissza Nagymaros irányába, hogy az már túl van az egészséges szinten. A legkisebb fékezés is rögtön megcsúszást és a hegyoldalon lefelé megindulást eredményezte. Ezen a másfél km-en haladni alig lehet. Az ezt követő 2,5km-es szakasz viszont frenetikus lejtőzés egészen Nagymarosig, ahová beérve a K jelzés pont a hajóállomásra vezet.
Röviden ennyi a BEAC börzsönyi része. És akkor még ezek után szálljunk kompra és ugorjunk neki a budai oldal 60km-ének és 2200m szintjének. Hát persze!

Képek nincsenek. :(

Polar adatok (Hardhat-tól)
Táv:

Idő:


Számokban: beacmaxi.xls (mért adatok lap). Jól látszik, hogy a 6 órás tervezett szintidő azért bőven tartható lett volna, ha kevesebbet kényelmeskedünk. És nem mellékesen az előzetes  időtervet is sikerült elég jól belőni.

Táv: 47km (59,5km Verőcétől Verőcéig)
Szint: 1742m (1815m)
Idő: 7:20 óra (8:00 óra)